Tévedések
Amikor legközelebb meglátogatom,
már nem hiszi el, hogy a hegyek mögé lebukó nap
felkel a földgolyó másik felén,
azt képzeli, a földbe süllyedt
és neki kell kiásnia.
Nézem a gödröket,
amiket éjszaka vájt a kertben,
és egy pillanatra elképzelem,
mi lenne akkor,
ha tényleg kipattanna a földből a nap,
mint egy víz alá nyomott labda,
amivel annyi nyáron át játszottunk,
és amiről azt hittük, a miénk,
pedig amíg aludtunk,
a földgolyó másik felén
más gyerekek játszottak vele.
A rozsdásodó kertkapun
még ott van a harapós kutya felirat,
a ház előtt néha elsétáló
kirándulók azt hihetik,
az állat teszi tönkre éjjelente a kertet.
Még csak az kellene,
hogy legyen itt egy olyan lény,
aki elhiszi, jó vagyok,
örül nekem, ha megérkezem,
és megnyalja a kezem.
Kezeink
Sok mindenre megtanított.
Például arra, hogy ha piskótát készítesz,
a sütő ajtaját nem szabad kinyitni, mert összeesik.
Ugyanígy nem tanácsos idő előtt megkérdezni
a férfiakat, szeretnek-e.
Ha megemlíted neki
ezeket a dolgokat, azt mondja,
ilyenek az emberek. Legtöbbször az el sem hangzott
mondatokat jegyzik meg,
és utána évekig kínozzák vele magukat.
A jógaórán megtanítottak,
hogyan érintsd meg úgy magadat,
mintha te lennél a saját édesanyád.
Ez csak azért volt nehéz,
mert a kezeidet pont tőle
örökölted.
Ennek a kéznek fogtál rá két ujjára
gyerekkorodban, amikor cowboyosat játszottál,
mintha egy pisztoly csöve lenne,
miközben mindketten tudtátok,
hogy úgysem fogod tudni megvédeni magadat tőle.
A nagymama fonala
Megjött a vérzésem, mondtad
tizenkét évesen, én pedig elképzeltem,
ahogy kifolysz magadból,
és mint amikor a nagyapánk elvágja
a galambjai nyakát, neked is
úgy lógnak majd oldalra a szányaid,
amiket ezentúl nem fogsz tudni használni,
már örökre röpképtelen leszel.
Te nevetve mondtad,
hogy egyáltalán nem így van,
nagyon lassan folyik,
ahogy a nagyanyánk tekeri le
a gomolyagról a vörös fonalat,
amikor pulóvert köt nekünk.
Évekkel később
neked mondtam el először,
hogy ezúttal nem jött meg.
Nem akartad visszafejteni a kötést,
hiába rontottuk el mindketten a mintát,
ezért nem kérdezted, boldog vagyok-e,
inkább a fizikai állapotom felől érdeklődtél,
hogy nem jön-e rám gyakran a rosszullét,
mert tudod, az milyen.
Aztán sokkal később,
amikor felnőtt a lányod,
és végre elköltöztél a férjedtől,
már az új házból hívtál,
az első éjszaka után.
Még a dobozokból sem pakoltál ki,
csak belenevettél a telefonba,
hogy nem fogom elhinni,
ebben a korban, ennyi év után
tegnap újra megjött.
(Megjelent az Alföld 2024/12-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Ulrich Gábor grafikája.)
Hozzászólások